Havi nagy bevásárlásra indultunk a hipermarketbe. A kis fekete pénztárcámat kitömtem tízezresekkel.
Szokásom szerint bedugtam a nadrágom derekába, hátra gerinc tájékon, a pulcsi takarásába.
Úgy félidőben tartott a vásárlás, mikor rám jött a nagydolog. Asszonyt hátrahagyva igyekeztem gyorsan elérni ama bizonyos legkisebb helységet.
Mivel ebben a kényszerhelyzetben minden másodperc számított, alsó ruhaneműimtől megszabadulva zuhantam rá az ülőkére.
A szokásos rituálék végeztével és az öblítő kar meghúzása előtt ellenőrző pillantást vetettem a produktumra. Az elém táruló látványt nem értettem.
Mi az ott, az a nagy fekete valami, ami nem volt ott amikor leültem,és belőlem sem jöhetett ki?
A tárgy felismerése egyszerre volt tragikus és komikus.
Leszartam a pénztárcámat.
A helyzet komikuma a probléma megoldásából adódott.
1.Pénztárcát kihalászni, nagyjából megtisztítani,közben nem lehányni.
2.Papírpénzeket a mosdóban megtisztítani,megszárítani.
3.Jövő-menő WC látogatókra zavartan mosolyogni.
4.Feleségnek elmesélni,hogy mi a szart csináltam negyven percig.
5.Fizetéskor drukkolni,hogy a pénztáros nehogy megszimatoljon valamit.
U.i.: Köszönjük a beküldőnek 🙂
2011.09.09.
Kategória: Mondás, idézet
Még hogy a pénznek nincs szaga?