Fű és Vodka
A hátborzongató baleset ráadásul egy kőolaj-újrahasznosító üzemnél történt.
A balesetben meghalt a 3 fős személyzet illetve további 11 ember, akik valószínűleg az üzem területén dolgoztak.
A hatóságok szerint a balesetet az okozhatta, hogy a gép bal oldali hajtóműve levált.
Amúgy itt nem 12, hanem csak 3, illetve 5 menet van, a szorító pedig nem négyzet, hanem kör alakú.
A Metától származó belső dokumentumok szerint naponta 15 milliárd csaló hirdetést jelenít meg platformjain a Facebook üzemeltetője.
Egy 2024 végéről származó becslés szerint a csaláshoz használt, illetve tiltott árukat megjelenítő hirdetésekből mintegy 16 milliárd dollár bevétele származott a cégnek, ami a teljes bevételének a 10 százaléka.
A hirdetésekkel tiltott internetes kereskedelmi szolgáltatásokat és befektetéseket, illegális online kaszinókat, valamint tiltott gyógyászati termékeket kívántak népszerűsíteni a hirdetések feladói.
Az egyértelműen csalásra épülő, úgynevezett magas kockázatú hirdetésekből évente nagyjából 7 milliárd dollár bevételre tesz szert a Meta egy másik belső dokumentum szerint.
Az üggyel kapcsolatban kiszivárgott iratok azt mutatják, hogy a cég legalább három éven keresztül nem tudta megakadályozni, hogy az illegális reklámok rendszeresen eljussanak a Facebook, az Instagram és a Whatsapp több milliárd felhasználójához.
Mint kiderült, a csaláshoz használt hirdetések nagy része olyan hirdetőktől származott, akiket a Meta belső figyelmeztető rendszere eleve kockázatosként értékelt.
A dokumentumok szerint a vállalat csak akkor tiltja ki a gyanús hirdetőket, ha csalásszűrő rendszerei legalább 95 százalékos valószínűséggel azt jósolják, hogy a hirdető valóban visszaélést követ el.
Forrás : telex.hu



