USA vs. Russia 🙂

Tegnap vettem egy új Wi-Fi routert, és beállítottam legjobb tudásom szerint. Annyira büszke voltam magamra, hogy névnek ezt állítottam be: "ezttördfel". Másnap reggel felcsatlakoztam rá, és látom, hogy megváltozott a neve: "kihíváselfogadva".

- Sofőr úr! Hova megyen ez a busz? - Szegedre. Amúgy nem látja, ki van írva?! - Én látom, de attól még nem biztos, hogy oda megy. - Bátyám, ha a egyszer ki van írva, akkor az biztos. - Hát, én egyszer láttam kiírva egy ajtóra, hogy "Nők", bementem, de az egy budi volt.

Egyre ritkábban látok ölelkező párokat, egymást a padon felfaló fiatalokat. Mi nem ilyenek voltunk, mi pusztultunk egymásért! Nyomkodjátok a telefont, étterembe, randin is, nem néztek egymás szemébe, nem tudjátok, hogy a másik mit szeret, mit akar, nem ismeritek és nem is akarjátok megismerni egymást. Szelfi és chat kapcsolatokban éltek, nem akarjátok megélni a valós boldogságot. Rohantok, vásároltok, rohantok, autóval, gyalog, egymás mellett. Nem néztek fel, nem mosolyogtok. Aszexuálisok vagytok, prűdök és tabusítottak, virtuálisak, eltömegesedettek, közhelyesek, lélektelenek. A társkeresőkön profi fotókon pózoltok, luxusautó a háttér, tanult a mosoly, tömeg a séró, tucat a smink. Képmutatóak vagytok, nem akartok megnyílni, eljátsszátok az elérhetetlent, közben hibákat-hibára halmoztok. Nem tudtok magatokról mesélni, nincs véleményetek semmiről sem, nem érdekel benneteket semmi, csak a poszt, a szelfi és egy zárt világ, ami kizárja a valóságot, a kacagást, a mély lélegzetvételt, az érintést, a remegést, az izgalmat, a bizsergést. Önmagatok felé gravitál minden, magatoknak éltek, tanultok, dolgoztok, vásároltok, tetszelegtek. A szerelmed kellékes a színházadban, a barátok, ismerősök kacatok. Lányok ti fiút játszotok, fiúk ti sosem nőtök fel. A személyiségeteket felzabálta a posztmodern tér. Ti már nem tudjátok milyen más csókjától kocsonyaként remegni, nem tudjátok milyen egy hideg buszon összebújva iskolába menni, nem tudjátok mekkora boldogság az első randi, az első együttlét, az őszinte ráfeszülés, a gyertyagyújtás, a félelem és halálos szerelem. Színészek vagytok, fakó színészek, fásultak, besavanyodottak. Nincs életetek, csak a business, a money és a virtuális tér. Cinizmus, intrika, egománia.. Nem tudjátok értékelni a világ legcsodálatosabb teremtményét: Egy nő buja, érzéki, lágy testét. Nem tudjátok értékelni egy szerelmes férfi ölelését, szenvedélyét, hódolatát. Amit tudtok: mikor jön ki a legújabb okosteló, hol lehet online rendelni, milyen sminkben kell szelfizni, mennyire vagi a műkörmöt a bőrkormányon fotózni, milyen színű legyen a szakáll, trottyos a gatya.. Mi a baj srácok? Mi van veletek lányok? Miért nem törődtök egymással? Miért unalmasabb a másik? Miért nem ismeritek meg egymást, miért nem ölelitek meg egymást? Miért szeretkeztek olyan ritkán? Miért untatok bele, hogy vagytok? Egyszer éltek.. Mi történt veletek fiatalok?

A buszon elképesztően nagy a tömeg. Az egyik nő mérgesen rászól egy kövér pasasra: - Uram, már elnézést, de hogy lehet valakinek ekkora nagy hordóhasa? Erre a férfi: - Csak látná a csapját, hölgyem!

ha a tiéd a legerősebb!

A székelyeknél az a szokás, hogy az esküvő után rögtön jön a nászéjszaka. Aznap este eldől, szűz volt-e a feleség. Nem lett véres a lepedő így a székely be akarta festeni a lepedőt, de nem volt otthon csak zöld festék. Így azt gondolta lesz ami lesz. Másnap kiterítik a lepedőt és mindenki elcsodálkozik. Csak a székely apja szólal meg büszkén: - Ez az fiam, fel az epéig!