Eredeti neve eredeti nevén Cassius Marcellus Clay. Gyermekkora sanyarú körülmények között telt. Ír, angol, olasz, madagaszkári és skót felmenői is voltak. Címfestő apja és háztartási alkalmazott anyja nehezen boldogult az akkor még fajgyűlölő amerikai Délen. Négy fiú- és egy lánytestvére volt. 12 éves volt, amikor ellopták a biciklijét, és egy rendőr tanácsára, aki mutatott neki pár alapmozdulatot, hogy meg tudja védeni magát, a kis Cassius lement a bokszterembe, ahol rögtön beleszeretett az ökölvívásba, ami annyira magával ragadta, hogy tizenhat évesen otthagyta az iskolát. Tehetsége azonnal megnyilvánult, sorra nyerte az amatőr mérkőzéseket – 105 amatőr mérkőzéséből mindössze ötöt veszített el és hatszor nyerte el a Kentucky Aranykesztyűt. 1967. április 28-án katonai behívót kapott, a vietnámi háborúban kellett volna harcolnia. Ali azonban megtagadta a katonai szolgálatot vallási okokra hivatkozva, miszerint Isten tiltja a muszlimoknak a háborúskodást, amiért ötéves börtönbüntetésre és 10.000 dolláros pénzbüntetésre ítélték. Profi mérleg: 61 mérkőzés, 56 győzelem (ebből 37 K.O.) és 5 vereség. Évtizedeken át Parkinson-kórban szenvedett. 2016. június 2-án légzőszervi panaszokkal kórházba vitték, ahol június 3-án elhunyt.
Egy nyers, realisztikus dal, amely a belső feszültségeket, a valóság súlyát és a kimondatlan gondolatokat hozza felszínre. A dal egyszerre személyes és társadalomkritikus, kemény alapokra építve. Öt óra. A telefon vádat emel, Sötét van kint, a tested hullamerev. Igyekezz, mert lekésed a buszt, A földön hagyod az átizzadt takaród. A megállóban látszik a lehelet, Körülötted kiégett emberek. Nem köszönnek, nem beszélnek, A szürke átlagba elvegyülnek. Fél hat múlt, a kártya kattan, A klóros padló az orrod marja. Kígyózó sor a kávégépnél, Ha lenne pénzed, talán másképp élnél. Csak a nyelv hossza számít, nem az ügyesség, Ami marad benned, az nem több mint üresség. Plasztik zsoltárok a csarnok ködében, Ott állsz a sor mellett, a világ dühében. Sok lógós helyett te húzod a melót, Ők a cigiszünetet lesik – helló! Duplán tolod, hogy meglegyen a norma, Sok a hazug, ez már tényleg durva. (Kihagytam volna valamit?) Ott vannak még a kunyerálók, A sumákok, hazug álbarátok. A jellemtelen főnök figyel, Az ördög mondd, miért nem visz el? Csak a nyelv hossza számít, nem az ügyesség, Ami marad benned, az nem több mint üresség. Plasztik zsoltárok a csarnok ködében, Ott állsz a sor mellett, a világ dühében. A busz ablakának döntöd a fejed, Nézed az utat, de nem látod a helyed. Hazaérsz, és ruhástul zuhansz az ágyba, Beleveszel a néma, üres magányba. Szúr a mellkasod, lüktet a térded, érzed, hogy baj van, De nem mész orvoshoz, nem hagyod a gyárat bajban. Mert holnap túlóra, hajt a kényszer, Ma sem ettél, elnyel az éhség és az éjjel. Inkább csak alszol, bámulod a falat, Amíg a vekker újra el nem rabolja az álmodat. (Álmodat) (Minden álmodat)
