Mondjuk így utólag azt mondom, hogy lehet nem ezzel a "szakemberrel" kellett volna berakatni.
Angolul: No Bra Day Ezen a napon a nők arra buzdítják egymást, hogy viseljék melltartó nélkül. Ezzel felhívva a figyelmet a mellrák megelőzésére, a szűrővizsgálatok fontosságára.
Lássuk a leggyakoribbakat : Átalakulás, megújulás, bölcsesség, erő és gyógyítás. A kígyó bőrváltása miatt a változás és az újrakezdés szimbóluma, de emellett az ősi kultúrákban gyakran az életerőt, termékenységet, tudást és a gyógyítást is képviseli. Más kontextusban viszont a kígyó a kísértést és a gonoszt is jelentheti.
Túlméretes rakomány : Legalább 40x40 cm-es piros vagy piros-fehér csíkos zászlóval, táblával kell megjelölni.
A kéthetes rendezvényre tavaly mintegy 6,7 millió vendég érkezett a világ minden tájáról. Bár a fesztivál területére ingyenesen lehet belépni, a fogyasztásért, a szállásért és az utazásért már komoly összegeket kérnek a szolgáltatók. Íme a 2025-ös árak : Literes korsókba csapolják a sört, amelyek ára a hivatalos portál szerint idén 14,5 és 15,8 euró között alakul, ami nagyjából 5600–6150 forintnak felel meg. Ez 3,5 százalékos emelkedést jelent a tavalyi árakhoz képest, amikor a korsók átlagosan 13,6–15,3 euróba (5300–6000 forint) kerültek.



