Akciósgumi tavasz 790x120
2011.07.08. Kategória: Mozdonyszőkék
Egy jegyvizsgáló önfeljelentő levele

Tisztelet ombudsman úr/hölgy! Alulírott Kaller Benő, MÁV Start alkalmazott, jegyvizsgáló, múlt hét pénteken riadalmat, és félelmet keltettem cigány polgártársaimban, amit azóta mélységesen megbántam, és most töredelmes vallomást szeretnék tenni, mert rájöttem, mennyire náci, és kirekesztő voltam! Egyenruhát viseltem, feketére bokszolt cipőt, fehér inget, nyakkendőt, és mellényt! Igen, mellényt! Így már eleve félelmet keltettem paramilitáris ruhámmal cigány polgártársaimban, akik az első kocsi osztályon utaztak békésen rettegve, amikor én kinyitottam a fülke ajtót, és hangos ,,Jó estét kívánok! Menetjegyeket kérem kezelésre!" köszöntésemmel a nyilas terrort idéztem fel bennük, amitől úgy megijedtek, hogy egyszerre kezdtek el beszélni, mind a hatan. Közölték velem, hogy én milyen rendes ember vagyok, és ez látszik is rajtam, és az Isten áldja meg a családom. Bevallom, elfutotta a szemem a könny, úgy elérzékenyültem! Rég nem láttam ennyi aranyos embert egy helyen! Utána kirekesztő módon elkértem még egyszer a menetjegyüket! Nagyon szégyellem, mert ez igazi rasszista cselekedet volt tőlem! Ekkor közölték velem, hogy csak ide utaznak, 200 kilométerre, és amúgy is, nincs nekem máshol dolgom? Éppen nem volt, és tovább vegzáltam őket, igazi náci módjára személyi igazolványt kértem tőlük, hogy felírjam az adataikat, hogy utólag ki tudják fizetni a menetjegyük árát. Ma már tudom, hogy ezzel a cselekedetemmel mélységesen megbántottam érzékeny lelkivilágukat, és becsületükbe gázoltam, igazi fasiszta módjára. Amikor megemlítettem, hogy rendőrt hívok, ha nem adnak személyi igazolványt, akkor tudtam meg, hogy ők már voltak börtönben, és nem félnek ám, mert embert is öltek már. Erre elszégyelltem magam nagyon! Mennyit szenvedhettek ezek a szegény emberek a csúnya, kirekesztő társadalom miatt! Mégis görcsösen, kullancs módjára ragaszkodtam a Személyszállítási Üzletszabályzathoz, és közöltem velük, hogy kizárom őket az utazásból! Ó, nem is értem, hogy lehettem ilyen kirekesztő! Ők sem értették, és el is mondták a véleményüket! Megérdemeltem! Megismertem pár új szót, és átkot, melyeket hevesen gesztikulálva, jó hangosan zúdítottak rám. -,,Gitár nőjön a hasadba, és a rák pengesse! Vigasztaljon a koporsó, te! Hogy az ördög vinne el! Te! Te náci! A lovam dögöljön meg, ha láttam még ilyen csúnya embert! Egyen meg a fekete pusztulás! Szüljön a feleséged itt a peronon!" Satöbbi, satöbbi... Kaptam egy jó nagy adag köpetet is abba kirekesztő pofámba. Mondtak még pár szép kívánságot, majd leszálltak, felverve az állomás csendjét, így mindenki megtudhatta, milyen kirekesztő, náci, és rasszista is vagyok én. Mikor a vonat továbbment, érzékenyen integettünk egymásnak, és még sok jókívánságot kiabáltak utánam, középső ujjukat kecsesen kinyújtva felém. Ekkor nagyon megérintett valami! Mintha Kolompár Orbán hangját hallottam volna, amint azt suttogja elfúló hangon:- Mit tettél? Így akadályozod meg a roma integrációt! Majd Mohácsi Viktória tűnt fel lelki szemeim előtt, könnyes szemmel rám mutatva, és azt mondta:- Gettókat akarsz? Szegregációt? Félelmet keltesz! Te szélsőséges masírozó! Tudom én, hogy ott van a fekete csuklyád a kalauztáskádban! Azért raktad le csak őket, mert cigányok! Ó! Így soha nem lesz társadalmi béke! Hát így történt, kedves ombudsman úr/hölgy! Annyit tudok felhozni a mentségemre, hogy mint köztudomású, a magyarok 60%-a náci, de lehet, hogy keveset mondtam, így volt kitől tanulnom! Tisztelettel: Kaller Benő

2011.07.05. Kategória: Mondás, idézet
Társkeresõ hirdetések

1. Férfi társkeresõ hirdetések értelmezése: 40-es = 25 évesekre vadászó 52 éves Atletikus = Mindig megnézi a Forma1-et Átlagos = Feltûnõen szõrös az orra, a füle és a háta Mûvelt = Folyton kioktat mindenkit Szabad szellemû = Lefeküdt a húgoddal s a húgával Szórakoztató = Jól elvan egy távirányítóval és egy láda sörrel Ragaszkodó =Túlsúlyos, szõrösebb, mint egy medve Érett = Idõsebb, mint az apád Fitt = Minden héten bowlingozik a haverokkal Költõi = Felírta az ex-barátnõje nevét legalább egy férfimosdó falára, majd a tiédet is felírja... Érzékeny = Elbõgi magát, ha rászólsz Nagyon érzékeny. = Homoszexuális Megérintette isten. = Közösült már temetõben Figyelmes = Bocsánatot kér fingás után. 2. Nõi társkeresõ hirdetések értelmezése : 40-es = 49 éves Kedveli a kalandokat = Már az összes haveroddal lefeküdt Atletikus = Nincsenek mellei Átlagos = Olyan az arca, mint egy tacskóé Feminista = Kövér ripacs Szabad szellemû = Narkós Megértõ = Majdnem autista Hagyománytisztelõ = Lámpa lekapcs, kizárólag hagyományos pozíció, furulyázás nincs Társaságkedvelõ = Hangos és zavaró Szenvedélyes = Érzelgős alkoholista Elhivatott = Profi örömlány Romantikus = Gyertyafénynél jobban néz ki Szívében fiatal = Öreg, mint az országút.

2011.07.01. Kategória: Mondás, idézet
Férfiképző

Immár vasalásból is lehet diplomát szerezni legalábbis Bécsben. A kétórás 200 schillingbe kerülő tanfolyamon csak férfiak vehetnek részt. A férfiképző intézmény konyhai túlélési kurzussal és mosás előtti szennyszortírozó tanfolyammal is szolgált. Ha a bécsi feleség azt szeretné, hogy férje komplex háztartási tudás birtokába jusson, 1700 schillinges tanfolyamra íratja be emberét. Sikerült megszereznünk a férfiképző osztrák vállalkozás vendégkönyvének első bejegyzését. Íme: "Köszönöm Önöknek, és köszönöm nejemnek a komplex tanfolyamot, amelyen a vasalástól a mosogatásig, a függönyfelrakástól az ablakpucolásig, a porszívózástól a szobanövények ápolásáig, a főzéstől a rendcsinálásig és a rend megtartásáig ezernyi olyan tudnivalót sikerült elsajátítanom, amely nálunk eddig csak a feleségem birtokában volt, illetve az ő reszortja volt. Így most már valóban teljes értékű férfi vagyok, nem szorulok már nagyon nehezen elviselt feleségemre, akit a diploma kézhezvétele után visszaküldtem az ugyancsak nagy tudású anyjához." U.i.: ez egy régi cikk, ezért szerepel euró helyett osztrák schilling.

2011.06.27. Kategória: Állat
Profi szakács 🙂

forgifs.com
2011.06.25. Kategória: Egyéb
Melyik okos rakta oda fel ?

Bp. XIV. ker. Erzsébet királyné-Róna sarok.

Melyik okos rakta oda fel ?
2011.06.25. Kategória: Mondás, idézet
Vicces mondások

1. A férfiak egyes témákról órákat képesek beszélni. A nőknek nem kell hozzá téma se. 2. Minden ember életében van két jó év. Ezeket a sírköve tünteti fel. 3. A világon minden mozgásban van. Én pl.: a lejtőn lefelé.

2011.06.25. Kategória: Mondás, idézet
Humoros mondások

1.Egyszerű életet élek: ami üres, megtöltöm, ami tele van, kiürítem... 2. A cigarettázás megengedett itt, a füst kifújása nem ! 3. Egy perc hosszúságát az határozza meg, hogy a Wc-ajtó melyik oldalán várakozol !

2011.06.22. Kategória: Ismert külföldi
Meghalt a Jackass egyik sztárja

34 éves korában autóbalesetben meghalt Ryan Dunn, a Jackass-tévésorozat és -mozifilmek sztárja. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta Dunn és utasa a halálát, a rendőrség még vizsgálódik az ügyben. Hétfőn életét vesztette a Jackass című tévésorozatból, valamint az azt követő mozifilmekből is ismert Ryan Dunn. Dunn Pennsylvaniában szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet, Porschéja az útról lesodródva a felismerhetetlenségig összetört, majd kigyulladt. A tragédia előtt Dunn alig pár órával feltöltött Twitterére egy azóta törölt képet, melyen barátaival még jókedvűen iszogatnak. A rendőrség szerint az esetben a nem megfelelően megválasztott utazósebesség is szerepet játszhatott, az esetleges alkoholos befolyásoltságról azonban csak 4-6 hét múlva derülhet ki az igazság. A 34 éves Dunn a Jackass-gárda egyik legőrültebb tagjaként kereste meg millióit, hiszen a sok tévés kunszt után a mozifilmekben is méretes ökörségekre volt képes a nézők szórakoztatása végett: játékautókat dugott fel a fenekébe, beült egy repülőgép sugárhajtóműve mögé, de ő volt az, aki Johnny Knoxville-lel egy golfautón nekihajtott egy óriási műanyag disznónak. A piros linken a baleset helyszíne :

www.youtube.comwatch?v=PLaon50coHQ

Meghalt a Jackass egyik sztárja
2011.06.17. Kategória: Videók
Helyre rakta apuka tökeit 🙂

forgifs.com
2011.06.15. Kategória: Mondás, idézet
Csaj szótár 🙂

Igen = Nem Nem = Igen Talán = Nem Sajnálom = Sajnálni fogod Szükségünk lenne egy = Szeretnék egy Ahogy gondolod = Teljesen egyértelmű, hogy mit kellene csinálni. Nem ezt. Csináld, ahogy akarod! = Ezt még nagyon megbánod! Persze ... folytasd csak nyugodtan = Szeretném, ha abbahagynád Nem vagyok ideges = Hogy a francba ne lennék ideges, te idióta! Olyan ... férfias vagy ma = Büdös vagy és borotválkoznod kéne Olyan figyelmes vagy ma = Állandóan csak a szex jár a fejedben? Olyan kényelmetlen ez a konyha! = Szeretnék egy új lakást Vennünk kéne új függönyöket. = meg új szőnyeget, bútorokat és tapétát Szerintem ott jobb lenne = ODA rakjad! Valami zajt hallottam = Észrevettem, hogy mindjárt elalszol Ugye, nagyon szeretsz? = Csináltam ma valamit, aminek nagyon nem fogsz örülni Egy perc és mehetünk = Vedd le a cipőd és keress valami szórakoztató filmet a tévében Nem híztam egy kicsit? = Mondd, hogy gyönyörű vagyok Meg kell tanulnod normálisan kommunikálni = Érts egyet velem Nem kiabálok! = Persze hogy kiabálok, amikor ilyen fontos dologról van szó.

2011.06.11. Kategória: Egyéb
Nem egy ideges típus 🙂

A mozdonyvezető könnyít magán járműve előtt az egyik megállóhelyen, a szerelvény tömve várakozó emberrel🙂

Nem egy ideges típus 🙂
2011.06.11. Kategória: Mondás, idézet
Jelek, amik arra utalnak, hogy ritka rossz napod lesz:

1) Későn ébredsz - arccal a járdán fekve. 2) Felhívod az öngyilkosok segélyvonalát, és hívástartásba tesznek. 3) Amikor beérsz a munkahelyedre, a "Kék fény" stábja vár rád kamerákkal. 4) A szülinapi tortád összeroskad a gyertyák súlya alatt. 5) Bekapcsolod a tévét, és a reggeli hírekben evakuálási útvonalakat mutatnak. 6) Az ikertestvéred elfelejtkezik a születésnapodról. 7) Arra ébredsz, hogy a vízágyad kilyukadt. Aztán rájössz, hogy nincs is vízágyad. 8) Megszólal és beragad a dudád, pont amikor a piros lámpánál egy csapat motoros mögé érkezel. 9) A feleséged pajzán mosollyal ébreszt, de NEKED fáj a fejed. 10) A főnököd azzal fogad, hogy ne fáradj a kabátod levételével. 11) Reggel a madarak hangjára ébredsz. Keselyűkére. 12) Ébredés után veszed észre, hogy a fogszabályzód két fele összeragadt. 13) Az online szexpartnerkeresőn összehozott randipartneredről kiderül, hogy az anyósod.