Ahogy közelít a nyár, már sok helyen kinyíltak, és fogadják a vendégeket a vízparti büfék, vendéglátóhelyek. Az előszezoni időszakban a CashTag stábja ezúttal a Tatai tó környékére látogatott el. A környék nagyon kedvelt pihenő hely, sokan járnak ide kikapcsolódni az egész országból. Pont ezért, a tó körül számos kisbüfé, lángosozó, pizzázó, kávézó, fagyizó nyílt. Azt néztük meg, milyen árakkal találkozunk jelenleg ezeken a helyeken, és szó lesz arról is, milyen tényezők határozzák meg az árakat jelenleg, és mi várható majd a főszezonban. De utánajártunk egy olvasónk levelének is, amiben igencsak drága, 7.000 forintos hekk árról számolt be nekünk.
A kerti munkákat érdemes a megfelelő időpontban végeznünk, ellenkező esetben ugyanis óriási bírságra számíthatunk. Mert bár az önkormányzatok némileg eltérhetnek az általános szabályozástól, de a legtöbb településen időkorlát határozza meg, mikor zúghatnak a kerti gépek. Hétköznap 7 és 20 óra között még rendben van, de szombaton már csak délelőtt 9 és 12, valamint délután 15 és 18 óra között szabad dolgozni. Vasárnap viszont teljes tilalom van érvényben.