Akciósgumi tavasz 790x120
2013.12.12. Kategória: Egyéb
Van őszinte szerelem . ..

Csak kurv@ sok pénz kell hozzá!

Van őszinte szerelem . ..
2013.12.12. Kategória: Mondás, idézet
Magyarország, én így szeretlek! 🙁

Megéri benzint lopni, nem nagy a kockázat. A szabálysértési törvény módosítása óta egyre szaporodnak a hasonló esetek. Tavaly márciusban felemelték a tulajdon ellen elkövetett szabálysértés felső összeghatárát, így az addigi húszezer helyett ötvenezer forintig nem minősül bűncselekménynek az üzemanyaglopás. Nem jár érte börtön, ha valakit elkapnak. - Valaki megint lelépett fizetés nélkül, 26.000 forintos tankolás után. Egyszerűen telenyomta a fehér Renault Mégane-t, majd elhajtott. Az esetről felvétel készült, így nemcsak az autó rendszáma, de az arcok is tökéletesen felismerhetők. - Laci berohant a shopba, tárcsázta a 112-t, a központi segélyhívó számát. Körülbelül fél óra után sikerült először élő emberrel beszélnie, addig nem is vették fel a telefont. Ezen meglepődött. A kerületi kapitányságot is hívta, ott sem jelentkeztek. Ennyi idő alatt jó messzire juthatott a Renault. A rendőrök végül kijöttek, jegyzőkönyvet vettek föl, elkérték a videofelvételt és távoztak. Körülbelül 30 napig tarthatott a teljes nyomozás, majd megszüntették az eljárást, eredménytelenül. - Több felkeresett kúton már nem is hívják a rendőrséget egy újabb elhajtás után. Egyikük ezt azzal magyarázza, hogy egy korábbi esetben, kérése ellenére a tolvaj mellé ültették a bírósági tárgyaláson. Az illető megúszta, ma is rendszeresen tankol a korábban meglopott kúton. Belevigyorog a képünkbe, és nem tehetünk semmit, ezért nincs értelme kockáztatni, hát ez nem kell nekünk.

totalcar.humagazinkozelet20131212fizetes_nelkul_tankolni_igy_csinaljak_a_profik

Fizetés nélkül tankolni? Így csinálják
2013.12.12. Kategória: Egyéb
Még mindig Kambodzsában járunk . . .

A villanyoszlopra ráférne egy kis érintésvédelem!

Még mindig Kambodzsában járunk . . .
2013.12.12. Kategória: Állat
A szállító

Helyszín : Kambodzsa Beküldött kép : "a hőmérséklet 38 fok körül volt éppen" Vajon a bácsinak mond valamit az a rövidítés, hogy : HACCP?! "Z"-nek köszönjük a képet, aki ott dolgozik éppen a messzi távolban...

A szállító
2013.12.12. Kategória: Mondás, idézet
Napi bizarr

Szívom a hátsó teraszon a cigit, és látom, hogy a kutyám a szomszéd kerítése alól bújik át valami fehér állatkával a szájában. Büszkén, hűségesen odahozta nekem, majd letette elém, a szomszéd hófehér díjnyertes mittudomén milyen német családból származó nyulát, amit versenyekre/kiállításokra hordott. (Közel 500 ezer Ft-os nyúlról van itt szó kérem szépen) Ki volt nyúlva a nyúl, a kutyanyálban tocsogott, és retkes volt. A kutya "fegyelmezése" után visszamentem a nyúlhoz, aztán kaptam egy képet az agyamban. Beraktam a mosdóba szépen, lemostam róla a földet, a kutyanyállal együtt, majd beszárítottam édesanyám hajszárítójával. Ezt követően felmentem a szomszéd hátsó udvarán, és szépen megágyaztam neki szalmából, betettem, majd rázártam a nyúlketrec ajtaját. Délután jön haza a szomszéd a munkából. 5 perc múlva hallom, a káromkodást miegymást, és hívószóra, mint a jó szomszéd ott termettem, hogy mégis mi történt?! Állunk ketten a nyúlketrec előtt, és a következő párbeszéd folyt le: - Nézd meg b@zdmeg! - Mi történt, megdöglött? - 2 napja megdöglött, ezért elástam a kertben... Erre most megint itt van!

2013.12.08. Kategória: Videók
Túl sótlanok voltak az autók Moszkvában, de megérkezett a segítség

Itt aztán jut mindenhová 😮

2013.12.07. Kategória: Egyéb
Műszerfal kiegészítés - szöszi edition

Műszerfal kiegészítés - szöszi edition
2013.12.07. Kategória: Gif
Napi igazságosztó

transportation
2013.12.07. Kategória: Videók
Bemutatót tart az orosz Specnaz 😮

2013.12.06. Kategória: Videók
Neki nem kell bérlet . . .

Költségcsökkentés - Orosz verzió

2013.12.05. Kategória: Zene
Godee G - Osztom a Mikulást

2013.12.03. Kategória: Videók
Napi érdekesség - Amazon Prime Air

"Amúgy drónokkal egyelőre elég körülményes lenne dolgozni, ugyanis az amerikai légi hatóság 2020 előtt nem valószínű, hogy ezt csak úgy megengedné, mert ha esetleg egy alacsonyabban szálló géphez túl közel repülne, az sok ember halálát okozná. Ezek a drónok túl kicsik ahhoz, hogy egy gép radarja időben érzékelje őket, volt már hasonló eset - ami szerencsére nem végződött tragédiával..."

www.gamestar.huamazone-drone-kacsa-hipe-marketing-60-minutes.html